|
Bruder műanyag járművek
„Épp, mint az igazi!” - így fordíthatjuk le a német Bruder cég
jelmondatát, amely tömören összefoglalja ezen műanyag járművek
lényegét, melyek között találhatunk dzsipeket, kamionokat,
mezőgazdasági munkagépeket, tűzoltóautókat, kukásautókat, sószórókat,
és még sok minden mást, megannyi kiegészítővel (utánfutók, szirénák,
alkatrészek, stb.) együtt.
Ezek a járgányok nemcsak hogy épp úgy néznek ki, mint az igaziak, de
még a funkcióikat is betöltik! A kukásautóba szemetet lehet gyűjteni, a
sószóró sót szór (mily meglepő!), a tűzoltóautó pedig vizet pumpál és
locsol. Ízelítőként álljon itt néhány márka, mely megtalálható a
választékban: MACK, Mercedes Benz, Renault, Fendt, Claas, Caterpillar,
John Deere, MAN
Lássuk a teherautókat: Az egyszerű kamiontól kezdve akad fa-,
konténer-, siló- vagy állatszállító, utánfutós, billencses, ponyvás
vagy betonkeverős is, találunk daruskocsit, illetve autómentőt.
Mindegyik járműhöz kapható többféle kiegészítő is, például pótkocsik,
konténerek, munkagépek, állatok.
A közcélú járművek között leginkább tűzoltóautókat vagy
szemétszállítókat találhatunk, de ide sorolandó a forgalomterelő autó
és a hókotró is. A tűzoltóautók némelyike létrás, másikuk tud vizet
locsolni avagy szirénázni, de van olyan is, amelyik daruval van
felszerelve. A kukásautók között van zöld és narancssárga színű, hátul-
vagy oldaltöltős, szeméttömörítős változat is. A kiegészítők sora itt
is hosszas: kukák, útjelző táblák, elemes sziréna és forgalomterelő
nyíl, útépítő készlet, stb.
A munkagépek választéka is igen széles: földgépek, villástargoncák,
úthengerek, rakodógépek, daruk, markolók állnak rendelkezésünkre.
Természetesen mindannyian a megfelelő felszereléssel együtt:
raklapokkal, szállító dobozokkal, tolólappal, vonóhoroggal, markolóval,
árokásóval.
Átevezve a mezőgazdaság témakörére, itt sem kell kétségbe esnünk, ha
megfelelő járművet keresünk. A traktorok sora végeláthatatlan:
duplakerekű traktor, utánfutós traktor, takarmányszállítós traktor,
markológépes traktor, emelővillás traktor, bálázógépes traktor, ekével
felszerelt traktor – mindez a teljesség igénye nélkül. Egyéb
rendelkezésünkre álló mezőgazdasági munkagépek: kombájnok,
termés-szállítók és szortírozók, bálázógépek, öntözőgépek. A
kiegészítőkkel kapcsolatban csak annyit jegyeznénk meg, hogy a legtöbb
kiegészítő a traktorokhoz kapható…
A Bruder cég termékeit 4 kategóriába sorolja: a legkisebbeknek
készülnek a Roadmax-sorozat járművei, melyek bájos formáikkal ugyan nem
kifejezetten élethűek, de annál vidámabbak. A nagyobbaknak valók a
Standard-sorozat termékei, melyek már valódi társaikra hasonlítanak, de
azért még az egyszerűbb gépek közé tartoznak. A „legidősebb” gyermekek
számára a Pro-sorozatot ajánljuk, melynek tagjai egy az egyben az igazi
járművek részletesen kidolgozott másai, velük megegyező funkciókkal.
Természetesen a Pro-sorozat büszkélkedhet a legnépesebb famíliával. A
legújabb a Mini-sorozat, melybe egészen pici (1:128 méretarányú)
járművek és kiegészítők kerültek, melyek akár kulcstartóként is
funkcionálhatnak.
A nagyjából 140-150 különböző járműnek van azonban egy lényeges közös
tulajdonsága. Ez pedig a kiváló minőség, a hosszú élettartam. Persze
tekinthetjük úgy is, hogy ebben a tekintetben is hasonlítanak az igazi
gépekhez, mert éveken keresztül lehet őket nyúzni, de a szőnyeg előbb
látja majd kárát a sok-sok játéknak, semmint a vízpumpás tűzoltóautó,
vagy a sószóró…
A Bruder termékeket érintő legfrissebb hírekről,
újdonságok megjelenéséről a
www.bruder.hu
oldalon olvashatnak.
Bruder termékek képgaléria:
|
|
|
|