Dragon

A Dragon 1987 óta képviselteti magát a makettpiacon. A gyártó minden porcikáját a profizmus jellemzi, mely mára a legrangosabbak közé emelte. Az egyre népesebb makettépítő társadalom számára nagyon fontos, hogy az általuk megvásárolt építőkészletek a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljenek, azaz ne kelljen feljavító, vagy átépítő készletekbe ruházni pénzüket, hanem a dobozban megtaláljanak mindent, ami a tökéletes alkotás elkészítéséhez szükségeltetik.

Aki régebb óta foglalkozik a makettépítéssel, az tudhatja, hogy a piacon egy igen kiélezett harc folyik, ahol gyártóként meglehetősen nehéz talpon maradni. Új cégek születnek, és tűnnek el, de az igazán profik mindig jelen lesznek az üzletek polcain. A Dragon filozófiája, hogy minél szélesebb réteget célozzon meg termékeivel, mégpedig teszi ezt úgy, hogy mindenki számára elérhetővé teszi az igényes, profi szintű építőkészleteket.

A kiadott készletek alapos megfontolás után születnek meg, melynek alapfeltétele, hogy a gyártó a kiadandó járművekről a lehető legtöbb adatot, információt gyűjti össze. Mivel a valós élet is az alváltozatoktól hemzseg, ezért a Dragon is igyekszik egy-egy harcjárműről, repülőgépről a lehető legtöbb bőrt lehúzni, így nem kell a méregdrága átépítőkészletekhez nyúlni, elég megvásárolni az általunk kiválasztott kedvencet.

A termékpalettát áttekintve szemmel látható, hogy a makettek az eltérő igényeknek megfelelően külön csoportokra lettek bontva. A korábban már kiadott készletek a hozzáadott fém kiegészítőkkel a Premium Edition kategóriában látnak ismét napvilágot, jelentősen növelve ezek részletezettségét. Az így kiadott makettek – a megnövekedett alkatrészszámnak köszönhetően - sokkal nagyobb élményt nyújtanak építés közben. A Dragon legújabb sorozata a Smart Kit család, mely olyan készleteket takar, amik egy új generációs eljárással készülnek, így az összeállításuk is lényegesen egyszerűbb, a végeredmény pedig semmivel sem marad le a többiek mögött. De nem csak a harcjárműveknél, hanem a hajók terén is jelentős változások tapasztalhatóak. A már jól megszokott kimagasló minőségű fröccsöntött műanyag alkatrészek mellett az új készletekben már megtalálhatóak a fotómaratásos eljárással készülő réz elemek is, melyek felhasználásával leheletvékony hajókorlátokkal, radarokkal, és egyéb apró alkatrészekkel gazdagíthatjuk makettünket. A Dragon repülőgépei már számos versenyen értek el előkelő helyezést, ám a gyártó most új piacot kíván nyitni, mégpedig az 1/144 méretarányban. A kiadott készletek mindegyike a léptékhez képest meglehetősen gazdagra sikeredett.

Egyre inkább hódít egy új szabadidős tevékenység, a Wargame, melynek lényege, hogy a történelemből ismert nagy csatákat modellezik le, játsszák újra élethű terepasztalon a vállalkozó kedvű csapatok. Nekik segít a Dragon új sorozata, az Armor, ahol a készre épített és festett modern harcjárművek mérethelyes makettjei lelhetőek fel. Ezzel a segítséggel a játékosoknak nem kell időt vesztegetniük az összeállításra, a csomag kibontása után rögtön el is helyezhetik a járművet a megfelelő alakulat kötelékébe, és azonnal bele is vethetik magukat a csatározásokba.



BemutatkozunkTermékeinkPartnereinkElérhetőségeinkNagyker-webáruház
© Copyright 2007. Kék Kobra Kft. Minden jog fenntartva!