Startright-gyermekszámítógépek

2002. őszén jelentkeztünk a magyar piacon elsőként a teljes egészében magyar nyelvű gyermekszámítógépekkel. Akkoriban még csak 3 típussal foglalkoztunk, ám az évról-évre történő újításoknak köszönhetően a 2006-os karácsonyra már 14 különböző masinát állítottunk csatasorba, és nyugodtan mondhatjuk – a hadászati fogalmaknál maradva –, hogy a hadjárat elérte és meghódította célját, azaz a gyermekeket.

A termékcsalád 3 és 12 év közötti gyermekeknek nyújt örömteli pillanatokat, felhőtlen szórakozást, illetve ami talán a legfontosabb: mindeközben folyamatos tanulást, ismeretszerzést biztosít. Általános jellemzőjük, hogy perfektek a magyar nyelvből, némelyikük viszont tud angolul, esetleg franciául is. Többségük rendelkezik egérrel, vagy ha azzal nem, akkor egy érintőpaddal, ami a legtöbb valódi notebookon is található. Mindnek van beépített hangszórója, könnyen hordozhatóak, és nemcsak játékaik, hanem külalakjuk is kifejezetten a gyermekek számára lett megtervezve.

A legkisebbeknek (3-5 éves kor közöttiek) szólnak az „Az első számítógépem”, a „Bűvös Notebook” és a „Kis Tudós laptop” elnevezésű készülékek. Elsődleges feladatuk megismertetni a kicsikkel a betűket és a számokat, valamint matematikai alapismeretekhez juttatni őket. Természetesen a vidám játékok sem maradhatnak ki a választékból. Ebben a kategóriában 10-20 funkcióval rendelkezik egy-egy gép, melyek mindegyike elsősorban a tanulást, készségfejlesztést segíti.

Kisiskolások (6-7 évesek) számára a legnagyobb a választék. Ők 7 különböző számítógép közül választhatják ki a nekik leginkább tetszőt. A szóba jöhető típusok: „Junior laptop+”, „Power notebook”, „Beszélj helyesen! laptop”, „Kedvenc laptopom”, „Super notebook”, „Ultra Slim Computer”, „Irány Európa! laptop”. Ők már 30-60 funkcióval állnak rendelkezésünkre, kivétel nélkül mind tudnak beszélni, játékaikkal, feladataikkal komolyabb fejtörésre késztetik a nebulókat. Sőt, itt már megjelennek a műveltségi tesztek is, melyek többek közt történelem, földrajz, biológia témakörben tesznek fel kérdéseket. Itt találkozhatunk először az egyéb hasznos funkciókkal, úgy mint: naptár, ébresztőóra, telefonkönyv, stb.

A 8 évesnél is idősebb gyermekek számára is tudunk mit ajánlani! Hiszen egyaránt kiváló játszó- és tanulótárs számukra az „Asztali számítógép”, a „Jó tanuló leszek! laptop”, és a „Géniusz laptop”. Funkcióik száma 60 és 80 között mozog, közösek az alábbi témaköreik: nyelvtan, matek, játékok, műveltésgi kérdések, hasznos funkciók. Mindannyian tudnak angolul is, megjelenésük már egy komoly laptop benyomását kelti, képernyőjük is jóval fejlettebb, mint a kisebbeknek szánt gépek kijelzői. Az ebben a kategóriában megjelenő újdonságok közül néhány: rögzíthető hang, fülhallgató, jelszóval védett, kivehető memóriakártya, érintőképernyő.

A gyermekszámítógépek legfőbb jellemzőit az alább található táblázatban igyekszünk összefoglalni, hogy ezzel is segítsük köztük az eligazodást.

Bár némileg kilóg a kategóriából, de mégiscsak ide tartozik (egyazon márka lévén) 2006-os újdonságunk, a TV-Rajzpad. Használatához szükséges egy TV-készülék, melyhez csatlakoztatva a képernyőn máris megjelenik alkotásunk. De nemcsak rajzolhatunk, hanem színezhetünk is, vagy akár kirakósat is játszhatunk, ügyességünket is fejleszthetjük a 6 funkció valamelyikének segítségével.

A gyermekszámítógépeket érintő legfrissebb hírekről, újdonságok megjelenéséről a www.gyermekszamitogep.hu oldalon olvashatnak.


A Startright-gyermekszámítógépek összehasonlító táblázata:


Név / Cikkszám

Hány éves kortól?

Nyelv

Funkciók száma

Fő témakörök

Egyedi jellegzetességek

Az első számítógépem

11601

3+

magyar

10

betűk, számok megismertetése a gyermekekkel, zene

magyar gyermek- és mesedalok

Bűvös notebook

11750

4+

magyar, angol

16

nyelvtan, matek alapismeretek, játékok, zene

magyar gyermek- és mesedalok

Kis Tudós laptop

11720

5+

magyar, angol

20

nyelvtan, matek alapismeretek, játékok, zene

lovagkori környezet, szörny-ellenfelek

Junior laptop+

10620

5+

magyar, angol

30

nyelvtan, matek alapismeretek, játékok, zene, rajz

magyar gyermek- és mesedalok, egér

Power notebook

11540

6+

magyar, angol

40

nyelvtan, matek alapismeretek, játékok, zene, rajz

egér, szórakoztató és logikai játékok

Beszélj helyesen! laptop

11690

6+

magyar

30

nyelvtan, matek, játékok, zene

betűk, szavak kiejtésének gyakorlása, mikrofon, joystick

Kedvenc laptopom/

11660

7+

magyar, angol

50

nyelvtan, matek alapismeretek, játékok, zene, rajz

Zseniknek” funkció (teszt-feladatok), tolltartó, egér

Super notebook/
11330

7+

magyar

59

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, hasznos funkciók, zene, rajz

kivehető memóriakártya, érintőpad

Ultra Slim computer/

10950

7+

magyar

59

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, hasznos funkciók, zene, rajz

PS2-es egér, extra rajz-lapok a díszítéshez

Irány Európa! laptop/

11160

6+

magyar, angol, francia

40

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, fordítás, zene, rajz

francia nyelv, név szerinti üdvözlés, jelszavas véde-lem, egér

Asztali számítógép/

10490

7+

magyar, angol

59

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, hasznos funkciók, zene, rajz

árnyaltabb kijelző, össze-csukható kivitel, egér

Jó tanuló leszek! laptop/

11250

8+

magyar, angol

75

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, hasznos funkciók, zene, rajz

árnyaltabb kijelző, fül-hallgató, mikrofon, egér, hangrögzítés

Géniusz laptop/

11870

8+

magyar, angol

80+

nyelvtan, matek alapismeretek, műveltségi kérdések, játékok, hasznos funkciók, zene, rajz

kivehető memóriakártya, érintőképernyő, zeneok-tatás, nyelvtanulás, egér



Startright képgaléria:


Az első számítógépem Bűvös notebook Kis tudós laptop Junior laptop+ Power notebook Beszélj helyesen! laptop
Kedvenc laptopom Super notebook Ultra Slim computer Irány Európa! laptop Asztali stámítógép Jó tanuló leszek! laptop
Géniusz laptop TV rajzpad
BemutatkozunkTermékeinkPartnereinkElérhetőségeinkNagyker-webáruház
© Copyright 2007. Kék Kobra Kft. Minden jog fenntartva!